hu
en
Csatlakozók száma:1105
Rólunk Kampányaink Szolgáltatások OPEN
Backstage
OPEN
Conference
Támogató
Kör
A közösség
tagjai
Kiadványok
Csatlakozók száma:1105

July 2019: 1 nyilatkozat 100 aláírás, több mint 100 cégvezető és 1000 fős szivárvány a

1 nyilatkozat 100 aláírás, több mint 100 cégvezető és 1000 fős szivárvány a közösségi felületeken

Így készül idén a Pride-ra a Nyitottak Vagyunk kezdeményezés

Budapest, 2019. július 5. – Közös nyilatkozatban áll ki több mint 100 cégvezető az LMBTQ embere és a nyitottság mellett. Aláírásukkal együtt az egyik legfontosabb hazai üzleti magazinban jelent meg állásfoglalásuk. Az akciót a Nyitottak vagyunk kezdeményezés szervezte, hogy nyitottságra inspiráljon, és tegyen azért, hogy csak a tetteik és teljesítményük alapján ítéljék meg az embereket a munkahelyeken. A Nyitottak vagyunk alapítói, a Prezi, az espell, és a Google mellett feltűnnek ismert világmárkák vezetői is, mint a Citi, BlackRock, CMS, Converse, Diageo, Eaton, Morgan Stanley, Nielsen, Sigma Technology. A sok nagy cég mellett számos magyar vállalkozás is csatlakozott, informatikai cégek, kreatív ügynökségek, de van vidéki hotel, és építész valamint közösségi iroda is közöttük. Várhatóan összesen több mint kétezer kollégájukkal együtt fognak vonulni most szombaton.
Az akcióhoz cégvezetőként egészen szombat reggelig lehet csatlakozni nyitottakvagyunk.hu-n.

“Cégvezetőként ott leszek a Budapest Pride-on. Az emberek olyan helyen szeretnének dolgozni, ahol biztosak lehetnek benne, hogy csak az számít, amit letesznek az asztalra, nem pedig a nemük, a származásuk, vagy hogy kit szeretnek. Vezetőként felelős és fontos lépés a Pride-on is képviselni ezt az értéket, jelenlegi és jövőbeli kollégáinkat.

Ezért csatlakoztam én is a Nyitottak vagyunk kezdeményezéséhez, és biztatok ugyanerre más cégvezetőket is. A nyitott munkahely jó az ott dolgozóknak, a cégnek pedig versenyelőny, kulcs a jobb teljesítményhez, és a kollégák felvételéhez, megtartásához” – olvasható a cégvezetők közös nyilatkozata a Forbes magazin hasábjain. Magyarországon – és azon túl is – egyedülálló, hogy 100 cégvezető írjon alá egy közös nyilatkozatot, mely az LMBTQ emberek elfogadásáról, a sokszínűségről, és a nyitottságról szól. Az aláíró vezetők teljes névsora megtalálható a Nyitottak vagyunk honlapján, és a Forbes magazinban.

Forbes_PRIDE_Nyitottak_vagyunk

Több mint 100 aláírás két oldalon (Forbes Magazin), nagyobb méret a Nyitottak vagyunk honlapján.

Peksa Kama a Budapest Pride sajtószóvivője a kezdeményezéssel kapcsolatban elmondta: “Nagyon sok LMBTQ ember dolgozik kisebb-nagyobb vállalatoknál, multinacionális cégeknél. Nagyon fontos, hogy biztonságos térben tölthessék a munkaidejüket. Az elfogadó, támogató kollégák jelenléte az LMBTQ emberek életében elengedhetetlen, és ehhez a cégek aktív kiállására, példamutatására nagy szükség van.”

A Budapest Pride-on nagy létszámban először 2013-ban jelentek meg cégek, akkor is a Nyitottak vagyunk kezdeményezésére vonultak fel. Azóta Magyarországon is tapasztalható az a trend, hogy egyre több olyan munkahely van, ahol a Pride hónapjában, és azon túl is, számos programot szerveznek a jelenlegi és jövőbeli LMBTQ kollégákért, a nyitott vállalti kultúra formálásáért.

“Azért indítottuk el az első közös kamionunkat 2013-ban a Nyitottak vagyunk közösségével a Budapest Pride-on, mert biztosak voltunk abban, hogy sokan szeretnének kiállni az LMBTQ emberekért, és a nyitottságért, talán csak egy kis inspirációra van szükségük ehhez. Nagyon örülünk annak, hogy mi is hozzájárulhattunk ahhoz, hogy a Budapest Pride-on résztvevők, és így az LMBTQ emberekért, sokszínűségért kiállók száma a többszörösére nőtt. Azóta évről évre egyre többen vonulnak velünk, sokan több mint száz fős vállalati csapatokkal, kollégákkal, vezetőkkel, vagy éppen saját céges járművel. Fontos következő lépés, hogy az LMBTQ emberek elfogadásáról szóló üzenetet a Budapest Pride-on túlra is eljuttassuk. Mérföldkő ebben a Forbes magazinban megjelent közös nyilatkozat a több mint 100 cégvezető aláírásával, és a közösségi média felületeken indított szivárványos akciónk, melyhez már eddig is tucatnyi ismert ember, cég, és számos internetező csatlakozott. Szombatra újabb meglepetésekkel készülünk” – összegezte a Nyitottak vagyunk Budapest Pride kapcsán indított akcióit Miklós Melinda, a Nyitottak vagyunk ügyvezetője.

1000 fős szivárvány? Lehetséges!
A 2019-es Budapest Pride alkalmából a Nyitottak vagyunk meghirdette #DressCodeChallenge kihívást is. A vállalatok és képviselői mellett hírességek is csatlakoznak: Döbrösi Laura, Fenyvesi Zoltán, Kemény Zsófi, Lang Györgyi, Makranczi Zalán, Maróy Krisztina, Pusztai Olivér, Szinetár Dóra is kiállt már az ügy mellett, a fotók folyamatosan érkeznek. A kihíváshoz csak egy, a szivárvány színei közül tetszőleges kiválasztott ruhában kell a résztvevőknek készíteni egy fotót magukról.

Ahhoz viszont, hogy a virtuális térben megalkossa az 1000 fős óriás-szivárványt, a szervezet nyilvános felhívást tesz közzé, amelynek keretében azt kéri a csatlakozóktól, hogy készítsenek egy fotót vagy szelfit saját magukról olyan ruhában, mely a szivárvány egyik színe (akár szivárványszínű), vagy egy Pride zászlót tartva, és az elkészült képet osszák meg meg a közösségi média felületeiken a szombati Pride felvonulásig a #DressCodeChallenge #nyitottakvagyunk hashtagekkel ellátva. Sokan leírásban is részletezik, hogy miért tartják fontosnak, hogy kint legyenek az idei Pride-on. 

A beérkezett fotókat a Nyitottak vagyunk honlapján, instagram és facebook oldalán lehet követni Magyarországon ma már több mint ezer cég és szervezet vallja, hogy nemcsak helyes, hanem üzletileg is megéri, ha kollégáikat kizárólag a tetteik és a teljesítményük alapján értékelik.

dresscodechallenge

Nemzetközi kutatások is alátámasztják ennek jelentőségét, a BCG egy friss felmérése például arra mutatott rá, hogy egyértelmű a párhuzam a cégeken belüli sokszínűség és az innováció között, és a sokszínű cégek általában üzletileg is eredményesebbek. Ráadásul az ilyen szervezeteknél dolgozók jobban érzik magukat. Magyarországon például nyitott céget választana a 18 évnél idősebb diákok 83%-a.

A Nyitottak Vagyunkról
A Nyitottak Vagyunk közösségi kezdeményezést 2013 nyarán alapította a Prezi, az espell és a Google. A Nyitottak Vagyunk kiemelt támogatója a Citi. Hat év alatt több, mint 1000 cég, szervezet és közösség csatlakozott a Nyitottak Vagyunkhoz, magyar vállalkozások, itthon és világszerte ismert márkák, civil szervezetek és közösségek is. Hetedik éve, hogy a Nyitottak Vagyunk kezdeményezés ott van a Budapest Pride-on, miközben több másik kampányt is indított például a nők és férfiak ugyanolyan munkahelyi lehetőségeiért (Két Lépés) és a fogyatékkal élőkért. A kezdeményezés szervezi minden évben a nemzetközi Open Conference-t. 

A Nyitottak Vagyunk kezdeményezéshez csatlakozók alapvető értéknek tekintik, hogy másokat csak tetteik és teljesítményük alapján ítéljenek meg, tekintet nélkül életkorra, nemre, nemi identitásra, szexuális orientációra, nemzeti, etnikai hovatartozásra vagy származásra, politikai, vallási vagy más meggyőződésre, és fizikai vagy egyéb adottságokra.

Kapcsolat
Kormos Dalma
dalma.kormos@nyitottakvagyunk.hu
+36703699269
Fotók, videók ITT elérhetőek, a Pride ideje alatt folyamatosan felkerülnek:
RTL Klub: 100 cegvezeto