hu
en
Csatlakozók száma:1105
Rólunk Kampányaink Szolgáltatások OPEN
Backstage
OPEN
Conference
Támogató
Kör
A közösség
tagjai
Kiadványok
Csatlakozók száma:1105

2018: Kisgyerekkel nemzetközi konferenciára Budapesten

Kisgyerekkel nemzetközi konferenciára Budapesten

Budapest, 2018. november 12. – Már számos kutatás bizonyította, hogy az arra nyitott szülőknek és munkahelyüknek is előnyös, ha kapcsolatban maradnak a gyes vagy gyed időszaka alatt is. Elsők között egy budapesti konferencián, az OPEN Conference-n,  várják gyereksarokkal is a résztvevőket. Ettől azt remélik, hogy akár csak néhány órányi szakmai inspirációt, kapcsolatteremtési lehetőséget biztosítanak azoknak az anyáknak és apáknak, akik a kisgyerekük mellett is szeretnének naprakészek maradni a munka világában.  Az idén harmadszor induló OPEN Conference-en azt járják körbe cégvezetők és szakértők számos országból, hogy egy nyitottabb vállalati kultúrával hogyan lehet tenni a versenyképességért.

Magyarországon 60 ezer betöltetlen állás van csak a versenyszférában a KSH legfrissebb adatai szerint. Ez a szám az elmúlt időszakban folyamatosan növekedett. A tendencia jellemző a kelet-közép-európai régió más országaira is. Nagyvállalatok gyakorlati tapasztalatai, és kutatási adatok egyaránt azt mutatják, hogy a versenyképesség egyik kulcsa lehet a nyitott munkahelyi kultúra kialakítása: ez segít mind a jövőbeli kollégák megtalálásában és megtartásában, mind a vásárlók megnyerésében.  A McKinsey & Company 2017-es kutatása emellett arra is rámutatott, hogy az etnikailag sokszínűbb cégek akár 33%-kal, míg a nemek szempontjából kiegyensúlyozottabb cégek akár 21%-kal is jobban teljesíthetnek pénzügyileg, mint az iparági medián. A The Boston Consulting Group pedig arra jutott, hogy a sokszínűbb cégek egy-egy termék vagy szolgáltatás bevezetése során nagyobb bevételt tudnak elkönyvelni. A Nyitottak vagyunk szervezethez csatlakozott több, mint 1000 nemzetközi és magyar cég törekszik a nyitott vállalati kultúra kiépítésére, mert úgy vélik: nyitottnak lenni, mindenkit a tettei alapján megítélni megéri a cégeknek, és egy ilyen munkahely jobb az ott dolgozóknak is.

A konferencia előadói között olyan nemzetközi szaktekintélyek szerepelnek, mint David Pearson, a KPMG sokszínűség területért felelős globális vezetője, Zdravka Demeter Bubalo, a MOL csoport HR alelnöke, Claire Harvey, paralimpikon, a Diversity Role Models szervezet ügyvezetője, vagy Vera Budway, az Erste Bank Csoport sokszínűségért felelős vezetője. Az idén harmadszorra megrendezett konferenciára magyarországi döntéshozók mellett érkeznek résztvevők többek között az Egyesült Királyságból, Csehországból, és Ausztriából is. Az esemény során egy olyan szolgáltatást is bemutatnak, amely segítségével a cégek megmérhetik, hogy érzik magukat a nők és a férfiak a vállalatnál, ezzel pedig a releváns vállalati döntéseiket is konkrét adatokra tudják majd alapozni.

A Nyitottak vagyunk a szülési szabadságukat töltő szülőket is szeretné támogatni, ezért a november 14-ei eseményen gyereksarkot hoznak létre, ahol az AS Játékvilág szakképzett felügyelői és animátorai figyelnek majd a gyerekekre a nap folyamán. Emellett kedvezményes napi jegyet biztosítanak minden olyan anyának és apának aki a neki járó szülési szabadságát tölti, de szívesen részt venne az eseményen. 

Az OPEN Conference-re cégvezetőket, valamint HR, kommunikációs, marketing és sokszínűséggel foglalkozó döntéshozókat, szakembereket, és érintetteket, érdeklődőket várnak. A konferenciát november 14-15-én rendezik meg a Budapest Music Centerben, valamint a Citi és Eaton székházában. 

A rendezvény kiemelt támogatója a Citi, platina szponzora a Prezi, az espell, és a Google, különleges támogatója a Microsoft, arany fokozatú szponzora a CMS, Diageo, Eaton, HOLD Asset Management, Morgan Stanley és a Shaw + Scott, ezüst fokozatú támogatója a Loffice Budapest, az RTL Magyarország  és a Vodafone, bronz támogatója a Dramatrix. A konferencia nonprofit, bevétele a Nyitottak vagyunk nonprofit szervezet működését, kampányait támogatja.

A Nyitottak Vagyunkról
A Nyitottak Vagyunk közösségi kezdeményezést 2013 nyarán alapította a Prezi, az espell és a Google. A Nyitottak Vagyunk kiemelt támogatója a Citi. Öt év alatt több, mint 1000 cég, szervezet és közösség csatlakozott a Nyitottak Vagyunkhoz, magyar vállalkozások, itthon és világszerte ismert márkák, civil szervezetek és közösségek is. Ötödik éve, hogy a Nyitottak Vagyunk kezdeményezés ott van a Budapest Pride-on, miközben több mint 10 másik kampányt is indított például a nők és férfiak ugyanolyan munkahelyi lehetőségeiért, és a fogyatékkal élőkért.

A Nyitottak Vagyunk kezdeményezéshez csatlakozók alapvető értéknek tekintik, hogy másokat csak tetteik és teljesítményük alapján ítéljenek meg, tekintet nélkül életkorra, nemre, nemi identitásra, szexuális orientációra, nemzeti, etnikai hovatartozásra vagy származásra, politikai, vallási vagy más meggyőződésre, és fizikai vagy egyéb adottságokra.

Kapcsolat
Kormos Dalma
sajto@nyitottakvagyunk.hu
+36703699269